Megosztok néhány hasznos weboldal tippet a sikeres weboldalhoz. A weboldal készítés összetett munka. Régóta készítek honlapokat, ezért tapasztalatom alapján tudok ötletek és tippeket adni a sikeres weboldalakhoz, ahhoz, hogy a honlap elérje a célját, és szeressék a látogatók. És ha szeretik a látogatók, akkor a Google is szeretni fogja és ajánlani fogja a weboldalt.

Az egyik kedvenc hobbim a weboldal készítés, ezért az elkészített honlapok mellett sok másik weblapot is megnézek, tanulmányozom szakmai szemmel. Ennek több pozitív előnye is van, mert ha látok nekem tetsző jó megoldásokat, azokat én is tudom majd alkalmazni, és mindig érdekelt, hogyan lehet jobb és jól működő weboldalakat készíteni, amelyhez megosztok fontos weboldal tippeket.

A sikeres weboldalak jellemzői

Az első, hogy jól áttekinthető, könnyen megtaláljuk rajta a minket érdeklő tartalmat.

A második fontos jellemző, hogy a sikeres weboldalnak van célja, egyértelmű céllal jött létre, és a tartalom is a célt szolgálja.

A harmadik fontos rész, hogy a célközönségnek szól, a látogatók „nyelvény” kommunikál, a látogatókat szólítja meg.

10 Weboldal Tipp

Olyan 10 weboldal tippet osztok meg, amely fontos a jó tartalom kialakításához és a jó kereső eredmények eléréséhez.

1. Legyen érdekes a tartalom

A látogatók a Google keresőben keres valamilyen információt vagy megoldást az éppen őt foglalkoztató dolgokra, problémákra, célokra. Ez lehet egy gyorsan megoldandó probléma, egy egészségügyi gond, de lehet egy szolgáltatás vagy éppen a nyaralás helyének a megtalálása.

2. Áttekinthető weblap

Fontos weblap tipp, hogy a weboldal átlátható legyen, és jó megjelenésű, jól olvasható. A honlap akár csúnya is lehet, ha olyan tartalom van rajta, ami a látogatókat érdekli. Ez a céltól függ. Nyilván ha egy hasznos információ egy alap sima fehér weblapon van, akkor nem várunk tőle minőségi designt. De ha például egy új lakást akarunk venni, akkor joggal elvárjuk a jó minőségű, szép képekkel elkészített weboldalt.

3. Szép weboldal

A másik kiemelten fontos dolog, a szép weboldal. Az esztétikus és szép weboldal megragadja a látogatót, oda vonzza a monitor elé, nem engedi elszakadni a honlaptól, és arra készteti, hogy átnézze a honlapot, a weblap tartalmát.

4. Hasznos tartalom

A látogató rövid idő alatt eldönti, hogy neki szól-e a tartalom, vagy nem. Ezért a jól megtervezett weboldal a látogatóról szól, a látogatóhoz szól (a látogatói célcsoport), és az ő kérdéseire ad választ.

5. Szép képek használata

A weboldalt kiegészítik és színesítik a képek. Fontos, hogy jó minőségű, szép képeket használj, amely kapcsolódik a tartalomhoz, és segít tovább adni, kiemelni a témát a vizuális megjelenéssel. Egy szép kép feldobja a szöveges tartalmat, a cikket, és a tudat alatti érzékszervekre is hat. A kép kiegészíti az olvasott információt, és jobban megjegyezhetővé teszi.

szép kép budai vár japáncseresznyefák

6. Figyelemfelkeltő címek

Használj figyelemfelkeltő, érdekes címeket! Amelyekre felfigyel az olvasó, és a tartalom elolvasására készteti, kíváncsivá teszi. Minden egy jó címmel kezdődik. Ez a keresőoptimalizálásra is igaz, mert ott is fontos a jó cím amivel felkeltjük a látogató figyelmét.

7. Megfelelő színek használata

A honlap megjelenését és nagyban befolyásolja a színe, a színek használata. A szép honlap megbízhatóságot közvetít, sokkal jobban megbíznak benne a látogatók, és emelik a tartalom sznvonalát és minőségét. Az a honlap ami jól néz ki, sokkal több megrendelést hozhat, mint ami csúnya, vagy nem kimondottan esztétikus.

 

8. Keresőbarát domain név

A jó domain név önmagában is fél siker. Domain név választáskor – amiről írtam egy cikket – érdemes a weboldal célját és a mi célunkat, üzleti célunkat is számításba venni. A legtöbb weboldalt az emberek a keresőkből érik el, amelyek közül a legnagyobb a Google kereső. Ezért sokat lendíthetünk a weboldalunk sikerességén ha a keresőszó szerepel a domain nevünkben.

9. Belső hivatkozások

A weboldal akkor jó, ha a tartalmára megfelelő számú belső hivatkozások mutatnak ,amelyekkel végig vezetjük a látogatókat a weblap tartalmán. Általában a nyitó oldalt találják megy a látogatók a Google keresőben, de jobb esetben az aloldalainkra is rátalálnak. Az aloldalainkról tovább vezethetjük a látogatót egy másik aloldalunkra, hogy értékes tartalmat és információt adjunk neki.

Ezt megtehetjük hasonló vagy kapcsolódó cikkek és blogbejegyzések ajánlásával, vagy képes hivatkozással.

10. Külső hivatkozások

Szintén fontos a weboldalon elhelyezett küldő hivatkozások használata, amikor is egy általunk hasznosnak vélt weboldalra mutató linket helyezünk el a honlapon, akár képen akár szöveges hivatkozásban is. Ez hasznos annak a weboldalnak is, amire mutat a link, a hivatkozásunk, és nekünk is, mert más is ugyan így hivatkozhat ránk emelve a weboldalunk minőségét és értékét.

Ez is érdekelhet még weboldal készítés témakörben

CTA jelentése, call to action használata

A CTA jelentése (Call To Action) magyarul felhívás cselekvésre. Azaz cselekvésre való felhívás, ösztönzés, felszólítás. Általánosan elterjedt fogalom az online marketingben ahol is fontos a konverzió és lehet is mérni a konverziót. Célja az érdeklődőt révenni a...

Egyoldalas weboldal készítés

A munkám során sok egyoldalas weboldalt látok és ezért felmerült a kérdés, hogy kinek jó az egyoldalas weboldal készítés? Miért jó és mikor alkalmazzák a one page honlapot? Tényleg jó megoldás az egyoldalas weboldal készítés? Sokan kerestek meg egyoldalas weboldal...

Landing oldal és a weboldal különbsége

A landing oldal (landing page) és a weboldal alapvető különbsége, hogy a landing oldalnak egy konkrét célja van, míg a weboldal többcélú internetes weblap amely a legtöbb esetben több aloldallal rendelkezik. A weboldal lehet egyoldalas is, de ettől függetlenül...

Mi a CMS rendszer

A dinamikus weboldal készítés része egy cms rendszer, ami lehet egyedi fejlesztésű vagy nyilt forráskódú rendszer. A CMS rendszer az angol Content Management System rövidítése és olyan weboldal rendszert jelent, amely teljeskörű online adminisztrációs és szerkesztési...

Call to action gombok a weboldalra

Miért kellenek cselekvésre ösztönző Call to action gombok a weboldalra? Azért kellenek call to action gombok (CTA jelentése), hogy rávegyük a felhasználókat a cselekvésre, kapcsolatfelvételre, ajánlatkérésre, megrendelésre vagy akár hírlevél feliratkozásra. Rengeteg...

Weboldal készítés ingyen – megéri?

Aki ingyenes weboldal készítést akar igénybe venni, az több lehetőséget is talál a Google keresőbe beírva az ingenes weboldal készítés keresést. Ez jó megoldásnak tűnhet első ránézésre, de ha jobban belegondolunk semmi sincs ingyen. Tehát valami mással fogunk fizetni...

Weboldal megújítás, mikor van rá szükség

A weboldal megújítás a gyorsan fejlődő online világban vissza térő probléma, a tevékenységi kör és az iparági ágazatoktól függően változhat. Weboldala már a legtöbb vállalkozásnak van, és a vállalkozás alapvető online marketing eszköze. Az információ keresés az...

Weboldal fajták, webodal típusok

Weboldal fajták A weboldal fajtája a céljától függően több fajta lehet. A weblap célja és funkciója nagyban befolyásolja a megjelenését, a honlap design-t, és az elemeit. Számtalan weboldal típus létezik a normál honlapoktól kezdve az egyoldalas weblapokon át a...

5 legnagyobb hiba weboldal készítéskor

Sok weboldalon látok kritikus hibákat amelyek könnyen javíthatóak. Segítségül összegyűjtöttem mi az 5 leggyakoribb hiba weboldal készítéskor. Nagy hiba weboldal készítéskor, hogy nem mobilra optimalizált a weboldal Nagy weboldal hiba, ha nem mobilra optimalizált a...

Weboldal színek kiválasztása

A weboldal egyik meghatáriozó tulajdonsága a színe. A weboldal színek kifejezik a honlap témáját, érzelmeket és hangulatot közvetít, hozzá járul a pozitív első benyomás kialakításához. A weboldal készítés előtt a weboldal tervezéssel is kell foglalkozni, ahol...